A török kiűzése után az ország meglepő gyorsasággal éledt újjá,

a zenei kultúra helyszínei a főúri rezidenciák, az egyházi intézmények és a városi zeneélet lettek.

A főúri rezidenciák között a legjelentősebb az Esterházyaké.

Esterházy Pál „Harmonia Caelestis” című kantáta gyűjteménye 1711-ben jelent meg, és az európai zene részeként értékeljük.

Esterházy volt Kismarton első építője, aki az udvarában orgonát építtetett, csembalót vásárolt, zenekart és kórust alapított.

Az Esterházy udvar legjelentősebb karmester–komponistája Joseph Haydn volt,

aki 1761-ben került Esterházy Pál Antal herceg, majd halála után „Pompakedvelő” Miklós szolgálatába.

A herceg 1766-ban áttette udvartartását Eszterházára, ahol Versailles mintájú kastélyt,

mellé operaházat építtetett, ahova neves énekeseket szerződtetett Itáliából és Bécsből.

A művészetpártoló főurak között jelentős szerepe volt egyes főpapoknak, akik a templomi muzsikát ellátó együttesek mellett magánzenekart is fenntartottak.

Így dolgozhatott Nagyváradon Joseph Haydn öccse, Michael Haydn, majd Carl Ditters von Dittersdorf.

A fővárossá lett Pozsony zeneéletben fontos szerepet játszott a magyar zeneszerző–karmester Fusz János.

Fontos megemlíteni Koháry Mária Antónia grófnő nevét, aki az 1770–80-as években számos zongoraszonátát írt, s így az első magyar zeneszerzőnőnek számít.

A műzene fontos pártfogói voltak a püspöki, érseki székhelyek is.

Győrben a székesegyház együttesébe a képzett zenészek egy része Kismartonból és Bécsből érkezett.

A székesegyház nagy hatású karnagya Istvánffy Benedek, a 18. század legjelentősebb magyar zeneszerzője volt.

Pécsre 1742-ben egy teljes bécsi templomi együttes érkezett a székesegyházba, vezetői közül Johann Georg Licklt kell kiemelni.