A magyar népzene őstörténete

A magyar népzene története a magyar őstörténetbe nyúlik vissza.

A zenetörténet a 19. század végén megindult népzenegyűjtés eredményeiből, Vikár Béla, majd Kodály Zoltán és Bartók Béla, később mások gyűjteményeinek felhasználásával igyekszik feltárni, milyen is lehetett ez a népzene, és hogyan alakult fejlődése.

A magyar siratódallamok leggyakoribb típusa a diatonikus sirató, amely amely ugor eredetre vezethető vissza, osztják epikus énekekkel mutat rokonságot.

Az epikus énekekre az emlékező, dicsőítő és holtakat sirató jelleg együttesen jellemző volt.

A magyar sirató ennek a hajdani, általánosabb műfajnak a maradványa.

Lényege, hogy szólisztikus és recitatív, szövege többnyire rögtönzésszerű, dallama ereszkedő jellegű szakaszokból áll. Megtalálhatók a magyar népzene ősi rétegeiben a türk nyelvű népekkel való együttélésre utaló, elsősorban pentaton dallamok is.

Ezek egy része szintén sirató, Erdélyben és Moldvában gyűjtöttek ilyeneket.

A pentaton dallamok másik része az ereszkedő típusú népdal, régi típusú népdalként szokták említeni. Strófaszerkezetük négysoros, dallamuk nem nem a pusztán a „puritán” ötfokúságra épül, ún. kvintváltással terjesztették ki szélesebb hangtartományba.

A zenetudomány kimutatott a magyar zenében Levédia idejéből bizánci, majd – főleg a honfoglalás utáni időkben – szláv zenei hatásokat is.

A szláv földművelőktől eredeztethetők a szokásrendhez, a rítusokhoz kapcsolódó, és az ezekhez társuló zenei minták átvétele.

Míg szomszédaink szinte valamennyiétől vettünk át népzenénkbe, érdekes, hogy a német népzene semmilyen hatást nem gyakorolt a magyarra.

A magyarság akkori zenéjére a kalandozások korából van egy közvetett feljegyzés (Ekkehard krónikája), ami szerint a magyarok a Sankt Gallen-i kolostorban, mulatozásuk közepette „elkezdtek szörnyűséges hangon isteneikhez ordítozni”, nyilván énekeltek, aztán megemlékezik az írás a magyarok kürtjeleiről is.

Más feljegyzés szerint az 1046-os pogánylázadás idején Vata fia János is szívesen hallgatott énekeseket.

A magyar zenére a Szent Gellért legendában is találunk utalást.

Eszerint Gellért püspök, miközben megszállt egy majornál, élvezettel hallgatta egy lányka éneklését, a „magyarok szimfóniáját”.

Nem tudni, milyen dallam lehetett ez, valóban magyar lehetett-e, a szimfónia kitétel pedig mennyire lehet ironikus jellegű.

Anonymus is beszámol arról, hogy az augsburgi vereség után a vezérek saját magukról szóló énekekben mesélték el történetüket.

Énekmondók, epikus történeteket elrecitáló énekesek akkoriban gyakran vándoroltak az ország különböző vidékein, még a királyi udvarba is eljutottak.

A királyi regösöket nem ritkán egy faluban telepítették le, erre utal néhány régi településnevünk (Regtelek, Regestó stb.). Hasonlóak a kürtös, dobos, sípos, igric szavakat tartalmazó helységnevek is.

A regösénekek egyértelműen az Árpád-korból származnak, magjuk még korábbról.

A regösök előadásaiban pogány és keresztény képek keverednek, a dallamban visszatérő és változó elemek kombinálódnak. Feladatuk az ünnepekhez kapcsolódó, Szent Istvánhoz, Máriához kapcsolódó énekek elmondása volt.

A magyarság dallamainak alakulására természetesen hatással voltak az európai kifejezési eszközök is.

Maga Kodály írta, hogy „Magyarország az európai dallamvándorlás útjába ezer éve be van kapcsolva, … nálunk is életben maradtak a nép ajkán középkori dallamtípusok késő leszármazói.”

A középkorra esik a hagyományok gazdagabb kibontakozása, népszokássá való összeállása, ami számos régi dallamot őrzött meg.

 

Új típusú népdalok

A magyar népzene alakulására a romantika korában kialakult magyar tánczene, a verbunkos közvetlen hatással volt.

A verbunkos a nemesi és a polgári osztályban is igen népszerű volt, elterjedését a zenés színházak is elősegítették, amelyek a népszínmű előadásaikat népies dalokkal színesítették.

A 19. század közepén azután kialakult a magyar nóta, amely elsősorban a zeneileg nem túl művelt kisnemesi, polgári, népi rétegekben terjedt el, de a cigányzenekarok révén elérték a falvakat is.

Emiatt a két világháború között a népzene erősen veszített erejéből, élő hagyománya csak a peremvidékeken maradt. Az új stílusú magyar népdalok viszont éppen az új behatások révén jöttek létre, nagyjából a 19. század közepétől. Legtöbbjük azonos kezdő- és zárósorral rendelkezik, a legelterjedtebb forma az ABBA.

Az új dallamokban is megvan a régi stílusra jellemző ötfokúság és a kvintváltó jelleg.

Jellegzetes új típusú például az „Általmennék én a Tiszán…” kezdetű népdalunk.

A népzenei kutatások fontosságára Kodály ezekkel a szavakkal hívta fel a figyelmet: „A zenei néphagyomány számunkra sokkal többet jelent, mint a régóta magasrendű műzenével rendelkező nyugati népeknek. Mi csak a népzenében találjuk meg a nemzeti hagyomány szerves folytonosságát. A művelt rétegen a sor, hogy azt felkarolja, megőrizze, majd új, művészi formában újra átadja a nemzeti közösségnek.”

 

A népzenekutatás története

A magyar népzenekutatás egy-egy népdal följegyzésével már évszázadokkal ezelőtt elindult, de ezek jelentéktelen egyedi esetek voltak csupán.

A szervezett népzenegyűjtés 1896-ban indult Vikár Béla kezdeményezésére, aki a módszertani alapokat lefektette.

Az ő nyomdokain haladt tovább Lajtha László, Bartók Béla és Kodály Zoltán.

Nekik köszönhetően a magyar népzenekutatás a kezdetektől a világ legmagasabb színvonalán állt, és ez a kezdeti magas színvonala mind a mai napig megőrződött.

Bartókék nem csak a gyűjtésben, hanem az osztályozásban, a kutatásban, rendszerezésben és a gyakorlati felhasználásban is jelentőset alkottak.

Kialakult a népdalok osztályozási rendszere.

Figyelembe véve a magyar nyelvterületen gyűjtött dallamok hihetetlenül nagy számát, ez emberfeletti munka volt. Csak Bartókék kb. 40 000 népdalt gyűjtöttek. Mára ez a szám 300 000-re növekedett, melyből „csak” 150 000 lejegyzett.

Bartók és Kodály is fölhasználta a népzenét műveiben, ezzel a magyar népzenei kincs egy részét az egyetemes emberi műveltség részévé tette.

Kodály a zeneoktatás terén is maradandót alkotott.

A róla elnevezett Kodály-módszer beemelte a népzene oktatását a közoktatásba.

A módszert azóta a világ számos országa átvette.

A népdalgyűjtés hőskora után számos gyűjtő folytatta a munkát.

A gyűjtések kiterjedtek a néprajz minden területére.

Martin György a néptánckutatás alapjait fektette le az 1950-es évektől kezdve, szintén nagyon magas színvonalon.

A kedvezőtlen politikai helyzet azonban elfojtotta a kezdeményezéseket.

Eredeti népdal nem volt hallható sehol, a városi emberek nem ismerték őket.

A gyűjtemények bővülése, a módszertani alapok magas színvonala, a kutatási eredményekre alapozott oktatás megszervezése, a hagyományok komplex kezelése és főként Erdélyben való továbbélése, továbbá a diktatúra értékrendszere elleni lázadás energiái lehetővé tették a táncházmozgalom elindulását a hetvenes évek elején.

 

A táncházmozgalom

1972. május 6-án megnyílt Budapesten az első táncház Sebő Ferenc, Novák Ferenc, Halmos Béla és Martin György részvételével.

A táncokat, zenéket színpadra kezdték alkalmazni mindenféle változtatás nélkül.

Egy új szakma született. Megjelentek a néptáncosok, népzenészek, népdalénekesek, néptánckoreográfusok, néptáncegyüttesek, népzenekarok, néptánckutatók és népzenekutatók.

A táncházmozgalom óriási lendülettel haladt előre.

Rengeteg lelkes amatőr indult gyűjteni, zenekarok, táncegyüttesek, dalkörök alakultak.

A táncház a városi fiatalok egyik szórakozási formájává vált.

A néptánctáborok lehetőséget kínáltak bárki számára, hogy a táncok származási helyén, a még élő, idős adatközlőktől személyesen tanulhassák meg a hagyományos kultúra értékeit.

Mára a táncházmozgalom nemzetközivé terebélyesedett.

Minden jelentősebb magyar kolóniának van saját táncegyüttese és néha zenekara is.

Az USA és Ausztrália minden nagyobb városában, Kanadában, Argentínában, Nyugat-Európában, Japánban, Hong-Kongban egyaránt.

A tagok általában magyar származásúak, de nem magyar származású barátaik, házastársuk is gyakran részt vesz. Zenekaroknál már gyakoribb, hogy semmilyen magyar háttérrel nem rendelkeznek a zenészei.

A táncház mozgalom mintaértékűvé vált a világ folkloristái számára.

A szakmai kutatók és a lelkes amatőrök sehol nem tudtak ilyen szerencsésen együttműködni.

A táncház szót angol szövegekben fordítás nélkül, eredeti írásmóddal (de ékezet nélkül) találhatjuk (en:Tanchaz).

Az 1989-es rendszerváltás újabb nagy változást hozott.

A táncházmozgalom intézményesülni kezdett.

Elindultak a népzene iskolák alap-, közép- és felsőfokon.

A néptáncoktatás bekerült az általános iskolák órarendjébe.

A Táncművészeti Főiskolán elindult a néptánc szak.

Folkmagazin címmel lap indult, a www.tanchaz.hu címen pedig hivatalos honlap, amelyet azóta már rengeteg másik követett.

Folkrádió néven internetes rádió indult, kizárólag népzenét sugározva.

Szakmai rendezvények indultak, mint a Néptánc Antológia, a Szólótáncverseny, a Táncháztalálkozó és a szakmai Minősítő.

A legújabb időkben megjelentek a táncházmozgalmi alapokból kinőtt feldolgozások.

A magyar kortárstánc alapja a néptánc lett, látványos show-tánc előadásokat tart az Experidance táncprodukció, és a hivatásos táncegyüttesek is megjelentek a maguk táncszínházaival.

A népzene már az 1960-as években megihlette többek között az Illés-együttest. Később az István, a király rockoperára, az Anima Sound Systemre, a Noxra, és a Dalriada (kezdetekben Echo of Dalriada) zenekarra volt befolyással.

 

A magyar népzene osztályozási rendszerei

 

A. )Felhasználási alkalom szerint

Felhasználási alkalmuk szerint három csoportba sorolható:

1. Alkalomhoz kötött dallamok: regösénekek, betlehemes énekek, lakodalmi dallamok, siratók, munkadalok.
2. Táncdallamok.
3. Alkalomhoz nem kapcsolódó dalok: epikus vagy lírai szövegű dalok.

A szigorúan alkalomhoz kötött dalok a teljes dallamkészlet 5-6%-át teszik csak ki, amely összehasonlítva a környező népekkel, a magyar népzenét általában modernebbnek mutatja. (Nagyobb arányban vannak az új keletkezésű dallamok.)

 

B.)Stílus szerint

A strófikus magyar népdalokat két fő csoportra osztjuk:

1. Régi réteg

Valójában gyűjtőfogalom, ide tartozik minden dallam, amely az 1880-tól induló új stílus előtt keletkezett.

Évszázadok dallamkincse tartozik tehát ide.

Legrégebbi dallamkincseink a pszalmodizáló és a diatonikus sirató énekek.

Mindkét stílus a középkor előtti közös európai zenei köznyelvből származik, melyet az ezredforduló Európája ősi örökségként dolgozott föl liturgikus célokra.

A pentaton (ötfokú) ereszkedő vagy kupolás szerkezetű dallamok szoros ótörök zenei kapcsolatokra utalnak.

Nyomot hagytak a középkori, illetve az újkori európai zenei divatokhoz köthető historikus énekek, iskolai és egyházi énekek.

2. Új stílus

A 19. századra forradalmian új zenei stílus alakult ki a Kárpát-medencében. Ez a tömb formailag egységes, nagyszámú és szilárd.

C.) Tájegységek szerint

Tájegységek szerint négy vagy öt területileg elkülönülő stílust ismerünk.

Az öt dialektuson belül további tájegységekre lehet bontani a dallamokat:

1. Dunántúli
2. Felső-magyarországi
3. Tiszavidéki vagy alföldi
4. Erdélyi
5. Moldvai, amelyet néha az erdélyihez sorolnak

D.) Előadásmódja szerint

Előadásmódja szerint három csoportba osztható a magyar népzene:

1. Csak énekelt dallamok
2. Énekelt és hangszeren is előadott dallamok
3. Csak hangszeren játszott dallamok

E.) Hangszeregyüttes szerint

  1. Alkalmi együttesek

Alkalmi együttesek azok, amelyeknek nincs hagyományosan meghatározott fölállása, létszáma. Pl.: citeraegyüttesek.

2. Állandó együttesek

Az állandó együttesek tagjai félhivatásos vagy hivatásos zenészek. A hangszerösszeállítás, létszám, és játékstílus nagyobb területi és hagyománybeli egységet mutat.

1. Hagyományos, de ma már nem jellemző fölállások: klarinét-dob, hegedű-duda stb.
2. Egynemű hangszeregyüttesek: vonós zenekar (hegedű-brácsa-bőgő), rezesbandák, tamburazenekarok.
3. Vegyes felállású bandák: vonós-cimbalom, vonós-pengetős, fúvós-pengetős-dob stb.

F.) Előadók szerint

Előadók szerint cigánybandákat ill. parasztbandákat különböztetünk meg.

1. Cigánybandák

Hivatásos zenészekből állnak, megrendelésre, a megrendelő igényei szerint zenélnek.

Emiatt a divatváltozásokat gyorsan követik, kevésbé hagyományőrzők.

A különböző etnikai csoportok igényeit egyaránt kiszolgálják.

A hangszerösszeállítás a helyi igényekhez igazodik.

2. Parasztbandák

A parasztbandák nem hivatásos zenészek, emiatt nem követik olyan gyorsan a divatot, hagyományosabban, népiesebben játszanak.

Műkedvelők lévén a képzettebb, technikásabb cigánybandákat utánozzák.

3. Bartók-rend

A népdalokról szóló első összefoglaló munkát Bartók adta közre 1924-ben A magyar népzene címmel. Leíró–rendszerező, azaz tipológiai megközelítésmódot alkalmazott.

Formai alapon a népdalokat három nagy stíluscsoportba osztotta:

1. Régi stílus
2. Új stílus
3. Vegyes stílus

A dallamok csoportosításának fő szempontjává a magyar, illetve idegen eredetet tette.

Ez alapján az 1. és 2. csoport a magyar dallamfejlődést tükrözi, míg a 3. csoport az idegen dallamokat.

Ezen belül a történelmi alakulás és stílus szerinti szempontokat érvényesítette. Ez háttérbe szorította a szótárszerűséget.

Kezdeményezte a Magyar Népdalok (egyetemes gyűjtemény) kiadását, de a háború közbeszólt, és Bartók halála miatt ez kiadatlan maradt. Jelenleg a Zenetudományi Intézet népzenei gyűjteményének elkülönített részét képezi.

4. Kodály-rend [szerkesztés]

Kodály 1937-ben megjelent A magyar népzene című tanulmányában már történeti–összehasonlító alapon, tehát filológiailag rendszerezte a dallamokat.

A háború után rohamosan szaporodó anyagra való tekintettel, terjedelmi okokból elvetette Bartók egyetemes kiadványtervét, és a szótárszerű kialakítást ösztönözte.

Ennek kialakítását azonban nem vállalta, azt tanítványaira hagyta.

Ezért nem is lehet lezárt egészet képező Kodály-rendről beszélni.

Bartók gyűjteményéhez hasonlóan a 28 000 rendszerezett dallam a Zenetudományi Intézet népzenei gyűjteményének zárt egységként kezelt része.

5. Járdányi-rend

Az új, a dallamvonalak hasonlóságát figyelembe vevő rendszert Járdányi Pál dolgozta ki, és A magyar népdaltípusok című munkájában ismertette.

Korai halála azonban megakadályozta abban, hogy módszerét az egész népzenei gyűjteményen kipróbálhassa. Munkájának eredményei beolvadtak a ma használatos népzenei típusrendbe.

6. Népzenei típusrend

 

Mind a három korábbi rend tartalmazta azt az igényt, hogy a hasonló dallamok egymás mellé kerüljenek.

Ezt keresztezte minduntalan a szótárszerűség elve.

1975-ben Szendrei Janka és Dobszay László munkája nyomán új rendszerezés indult.

A két rendszerezési elv egyidejű érvényesítése érdekében új típusfogalom került bevezetésre.

Az új Népzenei Típusrend magában foglalja a Zenetudományi Intézet birtokában lévő teljes strófikus anyagot, kb. 150 000 dallamot.

A típusrend két fő csoportra oszlik:

• Az 1. főcsoportba a bartóki "régi" és "vegyes" stílusú dallamok kerültek.
• A 2. főcsoport az "új" stílusú dallamokat tartalmazza.

A két főcsoport a dallam kezdősorának jellemző szótagszáma szerint oszlik további alcsoportokra.

Ezen belül találhatóak a stílustömbök, a stílustömbökön belül pedig maguk a stílusok, a típusrend alapegységei.

A Népzenei Típusrend szakmai közmegegyezés hiányában nem szolgálhatott további Népzene tára kötetek megjenésének alapjául. Ismertetését a három kötetre tervezett A magyar népdaltípusok katalógusa I. kezdte meg.

 

A magyar népzene kapcsolatai

Az osztályozással egyetemben az összehasonlító népzenekutatást is Bartók és Kodály kezdte el.

A régi stílusú dallamok párhuzamait a belső-ázsiai türk népeknél, illetve az anatóliai törököknél fedezték föl.

A finnugor népek népzenéje nem áll kapcsolatban a régi stílusú magyarral.

A kárpát-medencei illetve az európai népzene sem mutat rokonságot a régi stílusú magyarral.

A legújabb eredmények szerint kínai népzene kutatók mutattak rá a sárig ujgurok, vagy más néven jugarok és a magyarok zenei kapcsolataira.

A Kínában élő törkséghez tartozó kis nép zenéje leginkább a régi stílusú magyarral rokon.

Az új stílus a 19. század folyamán alakult ki az Alföldön.

Hamar elterjedt és divatossá vált a környező népek körében.

Ellentétben a régi stílussal, amely hatás nélkül hagyta a környező népek zenei világát, az új stílusú magyar népzenéből nagyon sokat kölcsönöztek a környező népek.

A környező népek is formálták a magyar népzenét, de hatásuk kevésbé jelentős, a magyar népzene megőrizte sajátos ízlésvilágát.

 

Magyar népi hangszerek

Magyar népi hangszerek alatt a magyar népzenében meggyökeresedett, hagyományosan használt hangszereket értjük.

A magyar népzene hangszerei nagy változatosságot mutatnak a hétköznapi használati tárgyakkal kezdve – mint a kanna vagy egy pár kanál – az önellátás keretében házilag készített hangszereken keresztül – például a tilinkó, ütőgardon – a nemzetközileg ismert gyári hangszerekig, mint amilyen a hegedű vagy a klarinét.

 

1. Idiofon hangszerek

Használati tárgyak

Asztal, szék, szekrény felületén dörzsöléssel, ütéssel, pattintással lehet ritmusokat játszani.

 

A felfordított mosdótál is alkalmas e célra, de edények zörgetésével is lehet hangot kiadni.

A kanna szájának és fémfelületének ütögetésével két eltérő dobszerű hangot lehet kelteni, ez cigányok kedvelt hangszere énekeik, táncaik kíséretére.

 

A felfordított fateknőt – hamuval behintett hátát bot végével dörzsölve – különösen a teknővájó cigányok használják zenéjükben.

A kanalazással való ritmuskíséret szintén elsősorban cigányokra jellemző, két egymásnak háttal fordított, nyelüknél marokra fogott kanállal sokféle módon lehet ritmusokat kijátszani.

 

A sarkantyú pengése bizonyos táncokban a ritmusát emeli ki.

 

Deszkadob,Két ponton zsineggel faágra akasztott deszkadarab, amit kis fakalapáccsal ütnek. Madarak elriasztására, jeladásra, egyszerű üzenetek közvetítésére használták.

 

Kalapácsos kereplő.A deszkadobhoz hasonló elven működő hangszerszám.

Közepénél nyélre erősített arasznyi hosszú deszkadarab, amire szabadon ide-oda kalimpáló fakalapácsok vannak felszerelve. Előre-hátra lendítve lehet vele hangot kiadni.

 

Bordás kereplők, Bordás kereplő, kerepélő, kerepelő, kereplyő, kereplye, kerepü, kerep, kelep

Nyélre szerelt, fogaskerékszerűen bordázott vagy bütykös fahenger egy körülötte elforgatható, egy vagy több rugalmas fanyelvvel ellátott keretre illeszkedik.

A nyelv a fahenger forgásakor a fogazaton folyamatosan az egyik fogról a másikra csapódik.

 

A nagyobb, szekrényes kereplő fanyelvei kalapácsszerűek, egy hangszekrény lapjára csapódnak.

 

Facimbalom, szalmahegedű, szalmamuzsika

Olyan xilofon, melynek hangzó rúdjai a cimbalom húrkiosztásának megfelelően vannak elrendezve.

A spárgákra fűzött rudak a kisebb csillapítás érdekében szalmakötegen fekszenek.

Bunkós végű faverőkkel ütik meg.

 

Doromb, dorombér, dorong, dongó

Egyszerre tekinthető idiofon és aerofon hangszernek.

A hangot egy fémkeretre szerelt megpendített ruganyos acélnyelv adja ki, ugyanakkor a hangok előállításában fontos szerepe van a szájüregnek és a levegő fúvásának.

Egy burdonszerű alaphangot és az arra épülő természetes felhangsort lehet rajta kijátszani.

 

Láncos bot, csörgős bot

Hajdani pásztoreszközből lett ritmushangszer.

Pásztorbot, melynek oldalán láncdarabok, fémkarikák, esetleg pergők, csengők fityegnek.